Barion Pixel

Ki vagyok én?

Erdélyi Gabi

Korábban sokszor olvastam, hallottam, hogy 50 felett kezdődik az élet. Te, aki most ezt a bejegyzést olvasod, biztos elképedve gondolod, na, ez őrültség. Hidd el, én is így gondoltam. Azért 50 felett, már a mi kultúránkban illik lehúzni a rolót, és napi százszor végig gondolni, hogy, valahogy csak kibírom nyugdíjig.

Aztán 50 éves lettem. Lassan három éve.

Az elmúlt 14 évben, szociálpedagógus, addiktológiai konzultáns végzettséggel, segítő szakemberként próbáltam meg változásra, változtatásra bírni nehéz helyzetben lévő embereket.

Elhivatottságom mellett, szép lassan, alattomosan a közalkalmazotti lét negatív hatásai (rugalmatlanság, kreativitás hiánya, stb.), a szakmai kiégés nehézségei, illetve az 50+ os korom, arra tereltek, hogy próbáljam meg változásra, változtatásra bírni magamat. Megjegyzem, hogy ez a folyamat, majd döntés majd három évig tartott, ami igen hosszú idő.

Hogy miért? Ha kíváncsi vagy, akkor olvasd el a következő bejegyzésemet, „Hogyan lettem 3 év alatt közalkalmazottból vállalkozó? ”címmel.

Még egyszer újra lenullázni, és újra felépíteni valamit, ami én vagyok. Ami az én hitem, az én életszemléletem, lelkem, az én környezetem.

Azt szeretném megmutatni, hogy mindig el lehet indulni egy másik úton, mindig lehet mást választani!

Hogy nehéz? Persze, sokszor nehéz, de ma már biztosan tudom, hogy megéri elindulni, változtatni, ezért szeretnélek inspirálni kedves Olvasóm!

Jelenleg a saját vállalkozásomban „létezek”. Munkámban a kreativitásé, élményt adó alkotásé a főszerep. Elkészült egy Tolna megyei kis faluban, Tengelicen a Vintage Spirit House, amely egy olyan Nyitott Műhely, ahol feltöltődhetsz, élményekkel gazdagodhatsz.

 Választhatsz minket, ha fotózási helyszint keresel.

Szeretjük a vintage esküvők hangulatát, ha Te is, és szeretnéd saját magad dekorálni az esküvődet, akkor bérelhetsz kellékeink, dekorációink közül.

Itt nézelődhetsz, válogathatsz: https://www.vintagespiritdesign.hu/

Ha befelé figyelnél, ha lelassulnál, vagy csak szeretnél „valami mást”, akkor szívesen látunk vidéki, természetközeli környezetben, „Spirit programjainkon”.

És, hogy mi a közös a szolgáltatásainkban?

A vintage életérzés szeretete, minden, aminek lelke van, ami romantikus, ami egy kicsit régies, igazi. Egy kis békebeli hangulat, vidéki életérzés, harmónia, varázslat.

Ja, és üzenem, tényleg 50 fölött kezdődik az élet!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Szólj hozzá!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

Kapcsolódó bejegyzések

Harmadik bejegyzés

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed vitae eros vel enim fermentum malesuada a sit amet felis. Maecenas

Második bejegyzés

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed vitae eros vel enim fermentum malesuada a sit amet felis. Maecenas

Első bejegyzés

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed vitae eros vel enim fermentum malesuada a sit amet felis. Maecenas

Kövess minket Facebookon is!

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013
Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.

Fizetési rendszerünket biztosítja:

VINTAGE SPIRIT DESIGN